Másnap reggel a telefonom csipogására ébredek. Várjunk, micsoda?
Gyorsan megnézem az időt, remélve abban, hogy még nincsen reggel. Nincs szerencsém. Feltápászkodok az ágyból, megfogom a széken lévő törölközőmet, majd bevonulok a zuhanyzóba. Hihetetlen, hogy elaludtam. Sosem történt még ilyen, most miért? Nem vagyok stréber, de azért most eléggé izgulok azért, mert nincs kész a leckém. Nem az utolsó két hétben szeretném lerontani az átlagomat. Kedd van, ami azt jelenti, hogy ma dupla kémiám, fizikám, és RAJZOM is lesz. Ez a legnehezebb napom. Az utóbbit tantárgyat kedvelem a legkevésbé. Egyszerűen semmit sem csinálunk rajta, csak politikai kérdéseket vitatunk, sztorizgat a régi szép időkről, és arról beszélgetünk, hogy miért nem hordjuk az iskola egyenruháját, mert hát az kötelező - csak ünnepségeken -.
Nem tudok rajzolni, festeni, szépen ollóval vágni, mert nyolc éve ez a rohadt tanár "tanít" minket. De nem baj, aggodalomra semmi ok, hiszen tudjuk, hogy volt egy Róza nevezetű gyönyörű kis barátnője, aki nem túl eszes, viszont a hatalmas melleit bármikor megfoghatta, és hát az a lényeg, nem?
Beállok a tükör elé, és szemügyre veszem magamat. A jobb karomon egy hatalmas nagy kék folt éktelenkedik, csuklómon meg piros nyomok vannak. Mikor megérintem, akaratom ellenére felszisszenek a fájdalomtól. A tegnap estére alig emlékszem. Rémlik, hogy leszálltam a buszról, majd hirtelen a földön találtam magamat. Lelki szemem előtt megjelenik Dávid zöld szeme, amitől megremeg egy kicsit a lábam. Beszélgettem vele. Ha külső szemlélő lennék, és elmesélném magamnak a történteket, jól képen röhögném. Még hogy én beszélgettem vele, na persze!
Felkontyolom a hajamat, majd belépek a zuhany alá. Fáj egy kicsit a kezem, mikor a hideg vízhez ér. Tíz percig folyatom magamra, majd egy szál törülközőben visszamegyek a szobámba.
- Daniella? - kopog be az anyukám. Résnyire kinyitja az ajtót, de nem jön be - Hol voltál tegnap? Ezerszer hívtalak!
- Ne haragudj, suli után beugrottam a Deichmann-ba cipőt venni, csak sajnos túl sokáig nézelődtem. A telefonomat a táskámban hagytam, és mivel bőrig áztam, a cuccaimat a pult mögé rakhattam. Sajnálom, legközelebb nálam lesz a telefonom.
Ránézek az órámra. 06:28. Kiveszek a szekrényemből egy világos, rövid gatyát, és egy kék pántos pólót. Gyorsan felkapom őket, majd elkezdek kutatni a fiókomban egy titokzokni után - Anyu, milyen kint az idő?
- Szép, állítólag ma meleg lesz végre, de azért vigyél magaddal egy kardigánt! Bejöhetek? - már éppen válaszra nyitom a számat, de anya már ott is terem mögöttem - A fekete-szürkét, mert azt úgy szeretem látni rajtad! De akkor cseréld át a pólódat a fehérre.
Hát jó. Kikaptam a hosszú, combig érő, fekete-szürke kardigánomat, majd gyorsan átvettem a felsőmet. Szeretem anyát, igaz, néha az őrületbe tud kergetni, de mindig a legjobbat akarja nekem. Beállok a tükör elé, hogy megnézhessem magamat. Anyu mögém lép, és mindkét kezével megfogja a vállamat - Gyönyörű vagy! - suttogta.
Halvány mosolyra húzom a számat, majd megfordulok, és hosszasan megölelem. Miután elengedem, megfogom a fésűmet, és végighúztam párszor középhosszú, szőke hajamon. Anya csendben kivonul a szobából, én meg nekilátok a sminkem elkészítésének. Először egy tusvonallal kezdem, sokáig gondolkozom, hogy cicás legyen-e, de végül a sima mellett döntök. Kifestem a pilláimat, szájfényt teszek a számra, megfogom a táskámat, majd kisétálok a konyhába. Felveszem a pultról a pénzt, amit anyu hagyott ott nekem kaja vásárlás gyanánt. Felhúzok egy szürke, fűző nélküli vászoncipőt, majd egy 'szia, suli után jövök' kiáltás után kilépek a lakásból.
Egyből megcsap a tipikus nyári fülledt levegő. Túl meleg van, így gyorsan lekapom magamról a kardigánt és a kezemben hordva cipelem tovább. Beteszem a fülhallgatómat a fülembe, majd elindítom a Black Veil Brides-tól az In the End-et. Ritka, hogy reggel valaki is az utcánkban sétálgat, általában egy-két idős néni ballag a boltba, de ma különösen sokan vannak. Hangosan beszélgetnek, és nevetgélnek. Mind furcsán néznek ki. Vannak, akiknek a karjait tetkók fedik, a kezükben meg valami furcsa késszerű valamit forgatnak, meg olyanok is, akik 18. századi ruhákban szaladgálnak fel s alá, valamint olyanok, mint én, hétköznapi sulisok, táskákkal a vállukon. Mind engem bámulnak. Akadnak olyanok, akik rám mosolyognak, integetnek, de olyanok is, akik döbbenten állnak, és csak pislognak. Igyekszem nem foglalkozni velük, feljebb tekerem a telefonom hangerejét, majd Andy Black gyönyörű hangját hallgatva elsietek az utcából.
Mikor a buszmegállóhoz érek, egy tekintetet érzek magamon. Már egyenesen szuggerál. Szétnézek, és megakad a szemem Hannán és Kittin. Kitti szintén az osztálytársam, mindig egy buszon utazunk, de egyébként sosem kommunikálunk egymással. Őszintén, nem is csodálkozom, hogy ők bámulnak. Sosem megyek oda hozzájuk, mert úgy se beszélnék velük, némán álldogálni és bólogatni azon, hogy milyen helyes fiúk járnak hozzánk pedig egyszerűen nincs kedvem. Soha. De ez már mellékes. Kitti elkezd integetni, hogy menjek oda hozzájuk, Hanna pedig csak rám mosolyog, így köszönve nekem. Tudja jól, hogy úgy sem sétálok melléjük.
- Jaj, hagyjad már, miért pont most jönne ide hozzánk? - kérdezi Hanna az osztálytársunktól mosolyogva. Miközben beszélgetnek, végig engem bámulnak. Néha kérdőn nézek rájuk, amolyan "Van valami az arcomon?" fejjel. De ilyenkor csak nevetnek. Hirtelen elnémul Hanna nevetése, rám néz, és egy mögöttem lévő alak felé bólint az állával. Gondoltam, diszkréten elfordulok. Előkapom a telefonomat, megnyitom az sms-ket, lelkesen írni kezdek, majd néha a mögöttem lévő útra emelem a tekintetemet, hogy hátha jön-e már a busz. Így tökéletesen ki tudom figyelni a mögöttem álló bizonyos alakot. Pontosabban alakokat.
Dávid áll mögöttem a haverjaival együtt. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk. Elmosolyodik, én meg gyorsan elkapom a fejemet, és zavaromban elkezdek telefonozni. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy valaki a vállamat bökdösi. Na, már csak ez hiányzott. Egy egész buszmegállónyi ember előtt beégni. Pláne Dávid előtt! Kiveszem a fülhallgatómat a fülemből, majd rámosolygok a fiúra, aki megkopogtatta a vállamat. Meglepetésemre Dávid az. Miért jött ide hozzám?
- Szia! - mosolyog, majd idegesen beletúrt a hajába. Még hogy ő az ideges! Mindjárt összeesek zavaromban, akkor ő miért?
- Szia! - köszönök vissza, majd lopva Hanna felé nézek. Ő az egyedüli ember, aki tudja, hogy tetszik nekem a fiú. Kitti értetlenül hol rám, hol Dávidra néz, Hanna meg olyan "Mi a franc?! Később mindent el kell mesélned" fejjel méreget minket.
- Az a tegnapi miatt van? - bök az ujjával a kék foltomra. Basszus, miért vettem le azt a kardigánt?! Zavartan bólintok, mire ő megint beletúr a hajába - Nézd, ne haragudj, én tényleg nem akartam, pláne, hogy miattam sebed legyen.
- Hé, nyugi, élek és virulok, nem kell túlzásokba esni. Semmi baj, előfordul az ilyesmi - vigyorgok rá, mire félénken ő is elmosolyodik.
- Kiengesztelésül meghívhatlak esetleg egy italra? Vagy egy fagyira? - A szívem is kihagyott egy ütemet hirtelen. Randira hívott. Legalábbis, majdnem randira. Valószínűleg ezek után sosem fog velem beszélni, de baszki, ez egy kihagyhatatlan lehetőség! Sokáig kalandozhattam a gondolataimban, ugyanis Dávid elkezdett mentegetőzni - Persze nem muszáj, nem erőltetek én semmit, csak ha te is úgy gondolod... - Behalsz, tényleg zavarban van! Mondtam már, hogy milyen aranyos? Hahó, térj észhez, Daniella! Nem is ismered, ez csak plátói szerelem! Egy fagyi semmin sem fog változtatni!
- Egy fagyi után nagyon gyorsan kiengesztelődnék - mondom, mire ő felnevet.
- Akkor ezt megbeszéltük. Érted megyek ma, a Bajcsy-Zsilinszky-be jársz, ugye? Hány órád lesz? - kérdezi kíváncsian. Honnan tudja, hogy melyik suliba járok? Ember, talán onnan, hogy csak a mi sulink előtt áll meg a busz.
- Nyolc.
- Nekem hét, de nem baj, majd megvárlak kint, az épület előtt - mosolyog, majd elkezd kutakodni a táskájában.
- Jaj, ugyan, nem szükséges megvárni, máskorra is megszervezhetjük, tényleg nem muszáj... - hadarom zavaromban, de félbeszakít. Idő közben megtalálta, amit keresett: egy tollat.
- De, de, most már ragaszkodom hozzá. Ez a minimum, nem? Add a kezedet! - Engedelmeskedem - Tessék, itt a számom, hívj, ha bármi van. Elmarad egy órád, vagy valami - mosolyog, majd visszateszi a táskájába a tollat. Boldogan vizslatom a tenyerembe írt számokat. Persze, diszkréten. Legalábbis, azt hiszem - Akkor én most megyek, öö, remélem, találkozunk délután. Szia! - még egyszer beletúr a hajába, majd mosolyogva visszasétál a társaságához. Pár pillanatig némán bámulok utána. Ránézek a telefonom kijelzőjére: 7: 08. Hol a francban van már a hét órási busz? Hirtelen pittyogni kezd a mobilom, jelezve, hogy sms-em érkezett. Hanna írt:
Mi a franc, te nő?! Azonnal gyere ide, és vesézzük ezt ki, különben megcsaplak! :@ :@
Hangosan felsóhajtok, majd mosolyogva válaszolok:
Kitti előtt? Hülye vagy? Majd ha beértünk a terembe.
Félve ránézek Hannára, aki keresztbe tett karral nézelődik mindenfelé, közben idegesen fújtat. Szegény Kitti értetlenül néz hol rám, hol a mellette lévő lányra. Visszadugom a fülembe a fülhallgatót, majd egészen a Bajcsy-Zsilinszky főkapujáig ki sem veszem őket. Már fél nyolc elmúlt, mikor beérkezek, az osztály háromnegyede már leghátul, bal oldalt ül egy padnál, és beszélgenek. Odasétálok a jobb oldalihoz, majd az ablak melletti ülés asztalára ledobom a táskámat. Fél másodperc múlva már Hanna ott is terem mellettem. Páran megsértődve néznek rá, hogy nem ölelte meg őket, amint belépett, de a lányt ez most nem érdekelte. Istenem, bárcsak felnőnének már végre!
- Na most azonnal meséld el, hogy ez mégis mi a jó isten volt! - vigyorog. Igyekezett mérgesnek tűnni, de láttam rajta, hogy örül annak, hogy végre beszélgettem Dáviddal - Vagy várj. Úristen, mit csináltál?! - Wow, mi ez a hirtelen jött radikális hangulatváltozás?!
- Hékás, nyugi, kivételesen ÉN semmit sem tettem - emelem fel védekezően a kezemet. A kíváncsi tekintetek láttán, átváltok suttogásra - Tegnap suli után elmentem egy boltba, majd este, mikor már sétáltam haza, Dávid rám nyitotta a kocsija ajtaját. Sűrű bocsánatkérések közepette, megkérdezte, hogy mi a nevem, majd azt mondta, "Valahonnan ismerős vagy, nem egy buszon szoktunk utazni?" . Szóval képzelheted, hirtelen levegőt is elfelejtettem venni, hiszen emlékezett rám, Hanna, EMLÉKEZETT RÁM! - vigyorgok vidáman - Majd úgy búcsúzott, hogy "Holnap akkor találkozunk", és tényleg találkoztunk, és ááááá! - visongok kislányosan - Rám mosolygott, majd odajött, köszönt, utána megkérdezte, hogy "Az a tegnapi miatt van?", miközben a kék foltomra bökött, és kiengesztelésül azt mondta, hogy a minimum, hogy elvisz fagyizni, és hogy megvárja, amíg végzek a suliban, és akkor együtt elmegyünk - fejezem be hadarva. Hanna végig elképedve nézett rám.
- Basszus, legközelebb elüttetem magamat egy kocsival, hátha én is bepasizok így! - nevet - Úristen, Ella, annyira örülök neked! Gondolj bele, milyen jó lenne már, ha összejönnétek, aztán összeházasodnátok, gyerekeitek születne, és természetesen én lennék mindegyik keresztanyja, és...
- Hé, hé, hé! - szakítom félbe a nagy monológját - Nyugodj már le, te nő! Azért ne vidd túlzásba a dolgokat. Tetszik nekem, mert helyes, de semmit sem tudok róla, nem is ismerem!
- Oké, tudod jól, hogy csak poénkodtam - biggyeszti le a száját.
Ah, néha nagyon bunkó vagyok Hannával akaratom ellenére is, pedig igazából jót akar nekem, és a sok hülyeség dacára is őszintén tud örülni a dolgaimnak. Nagyon jó barát, tényleg. Csak sajnos nem tudom, hogy milyen ezt viszonozni. Olyanok vagyunk, mint ég és a föld.
A nap többi része piszok lassan telik, már csak azért is, mert alig várom, hogy végezhessek, és elmehessek fagyizni Dáviddal. Mikor az utolsó órámról is kicsöngetnek, gyorsan összecuccolok, majd írok egy sms-t anyunak, hogy elmegyek egy sráccal fagyizni, és hogy utána megyek is haza. Pár másodperccel később rezeg a telóm. Anyu válaszolt. "Oké" - reagált rá. Ezt imádom anyuban. Nem firtat semmilyen témát, majd csak akkor, ha hazaérek, vagy ha jó kedvem van. Egyáltalán nem tolakodó, még ha rettenetesen kíváncsi is a természete.
- Ella! - kiált utánam egy ismerős hang. Akaratom ellenére is elmosolyodok tőle. Megfordulok, és szembetalálom magamat Attival - Ugye jössz velem busszal?
Kilépünk a főkapun. Rögtön meglátom Dávidot, aki egy fának dőlve vár rám. Mikor megpillant, halványan elmosolyodik, majd elindul felénk.
- Ne haragudj, de most nem, még beugrunk fagyizni - felelem, majd a fejemmel Dávid felé intek.
- Mégis kivel? - kérdez vissza zavartan. Dávid pont ekkor ért oda hozzánk.
- Daniella! Szia! - mosolyog, majd meglepetésemre nyom két puszit az arcomra. A gesztustól rögtön totál elvörösödöm - Á, Attila, szia! Rég láttalak - fog kezet Attival, aki hűvösen pillant rá.
- Ja, jó is volt addig.
Zavartan nézek hol Dávidra, hol Attilára. Mi a franc?! Honnan ismerik egymást? Dávid beletúr a hajába, majd rám néz - Mehetünk? - kérdezi. Némán bólintok, majd szokásomhoz híven egy öleléssel búcsúzom el Attilától.
Csendben sétálunk a kávézóig. Ez kezd ciki lenni.
- Amúgy... Hogy-hogy busszal jársz suliba, ha van kocsid? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut. Te hülye! Talán azért, mert drága a benzin, és nem akarja az összes pénzét arra költeni!
- Nem az enyém, az egyik haveromé, hozzá vittem a kocsit, mikor találkoztunk. Én egy kicsit arrébb lakom - válaszolja, majd mikor odaérünk a cukrászdához, kinyitja előttem az ajtót. Megköszönöm, majd gyorsan besietek. Beállunk a sorba, majd mosolyogva felém fordul.
- Milyen zenéket szoktál hallgatni? – Na, jó, mi a franc? Ez a kérdés nagyon meglep, először is: hogy jön ide? Másodszor, miért érdekli annyira? Meg akar ismerni?
- Többnyire rock-ot, de a pop-ot is nagyon szeretem. Imádom a Black Veil Brides-ot, a Nickelback-et, a Green Day-t, Fall Out Boy-t, P!nk-et, de mindemellett a twenty one pilots-ot, Adele-t, meg nagy ritkán Justin Bieber-t és One Direction-t is hallgatok - sorolom, közben Dávid elismerően bólogat.
- A Green Day-t, a BVB-t és a twenty one pilots-ot, megérem, na de hogy Justin Bieber és a One Direction? - röhög fel fintorogva. Ettől én is felnevetek, majd megütöm a karját. Úgy tesz, mintha fájna neki.
- Jól van, na, hagyjál, pár éve nagyon fanoltam őket, és ezért szeretem őket most is - vigyorgok, majd a pultos felé fordulok, aki már egy jó ideje mosolyogva néz minket.
- Nagyon édesek vagytok együtt! - mosolyog, az én arcom színe meg egyből rákvörössé változik.
- Mi nem... Nem vagyok együtt - magyarázkodom, a pultos mosolya pedig egyből lehervad az arcáról, és egy 'ah, oké'-val zárja ezt a fantasztikus párbeszédet. Leadjuk a rendeléseket, majd hátul helyet foglalunk a kelyhünkkel. Mindketten úgy találtuk jobbnak, ha bent maradunk az árnyékban, mert piszok meleg kint az idő. Én egy oreo-eper párost kértem, Dávid pedig zöldalma-citromot. Látom rajta, hogy valamit nagyon meg akar kérdezni.
- Na, mondjad! - nézek fel rá.
- Tessék?
- Látom rajtad, hogy valamit nagyon meg akarsz kérdezni. Nyugodtan tedd fel a kérdést, max nem válaszolok rá, ha olyan - mondom. Dávid mosolyogva kifújja a levegőt, majd megszólal.
- Mi történt veled tegnap este? - néz rám komolyan. Zöld szeme tele van aggodalommal - Miután visszaadtam a haveromnak a kocsit, elindultam hazafelé, és láttam, ahogyan könnyes szemmel kifutsz egy utcából - meséli, én meg egy pillanatra teljesen lefagyok. Igyekeztem elfelejteni a tegnap estét, a hajléktalant, a szorítását, a kétségbeesésemet, és hogy csak úgy összeesett előttem. Próbáltam meg nem történtnek tekinteni, ami elég nehéz volt, pláne azért, mert Hanna egész nap a csuklómon lévő piros nyomok után kérdezgetett. Erre jön Dávid, feltesz egy kérdést, és az egész napos munkám tönkremegy. Az emlékek csak úgy áramlanak a fejemben. Beugrik a hajléktalan képe, mikor megragadja a kezemet. Majd a riadt feje, a dermedt teste, a kiáltásai... A hideg is kiráz, ha rágondolok - Utánad mentem volna legszívesebben, de egyáltalán nem akartam tolakodónak tűnni azok után, amit én tettem veled. - Dávid kíváncsian fürkészi az arcomat. Próbál rájönni, hogy ez a kérdés milyen hatással van rám. Semleges arccal felnézek rá a kelyhem fölül, majd halkan megszólalok:
- Semmi extra.
Látom a fiú arcán, hogy nem hiszi el, amit mondok, de nem firtatja tovább a témát, amiért igazán hálás vagyok. Mindezek után már csak olyan dolgokról beszélünk, hogy hova jár suliba, milyen zenéket hallgat, mik a hobbijaink, amikre mindketten szívesen válaszolgatunk. Kiderült, hogy Dávid Tompára, a Balassi Bálint Gimnáziumba jár, és hogy van egy bátyja, valamint egy húga, akikkel versenyszerűen úszik a kiskunhalasi csapatban. Ő is szereti a Green Day-t, meg a twenty one pilots-ot, de inkább Nirvana-t, Pink Floyd-t, meg The Neighbourhood-ot hallgat. Nagyon megkedveltem ezalatt az idő alatt Dávidot, sokszor megnevettetett, de egyszerűen úgy érzem, hogy sosem fog nekem úgy tetszeni. Kicsit olyan, mint Attila. Lehet, hogy azért nem vagyok annyira zavarban, miközben leeszem magamat fagyival, és ő jól kiröhög. Visszaviszi az üres kelyheket a pultoshoz, majd együtt távozunk az épületből.
- Buszozol? - kérdezi zsebre tett kézzel. Bólintok, majd együtt elindulunk a buszmegálló felé. Végigbeszélgetjük az utat. Mikor leszállunk a buszról, Dávid arca hirtelen elkomorul, mikor meglát valamit. Én is arra nézek, amerre ő, és meglátom a melírozott hajú lányt, aki állandóan rajta csimpaszkodik. Persze most is, mint mindig, Dávid karjai közé veti magát, miközben sikongatja, hogy "uuu, de jó végre látni téged". A fiú egy szomorú pillantást vet rám, majd viszonozza a lány ölelését. Kicsit zavarban vagyok, mert fogalmam sincs, hogy ilyenkor vajon mit is kéne csinálni. Odamennem hozzájuk, és az ölelésüket csoportossá átalakítani? Kicsit se gondolnának hülyének. A lány persze most is tökéletesen néz ki. Bordó szoknyát, és egy fehér rövid ujjú pólót visel, melírozott tincsét félrecsatolta.
Megköszörülöm a torkomat, majd mosolyogva megszólalok:
- Azt hiszem, én megyek. Még egyszer, köszönöm a fagyit! - mondom, majd integetve elindulok a buszmegállóból.
- Daniella, várj! - megfordulok - Ne kísérjelek haza? - kérdezi. A lány egy gyilkos pillantást vet rám, jelezve, hogy eszem ágában sem mondjak igent. Magamra erőltetek egy halvány mosolyt, majd kedvesen visszautasítom. Dávid még néz, mikor megfordulok, és elindulok az utcában. Előveszem a telefonomat, majd megnézem rajta az időt. 18:46. Jó sokáig beszélgettünk. Írok egy gyors sms-t anyunak, hogy már elindultam hazafelé. Mikor befordulok az utcánkba, megint a nagy tömeggel találom szemben magamat. Mindannyian kíváncsian fürkésznek. Én csak zavartan megszaporázom a lépteimet.
- Biztos, hogy ő az! Nézz már rá! Nem közénk való! Hogy néz már ki! - hallom egy lány hangját a tetkósok között. Feléjük pillantok, mire ők mind jól megbámulnak engem. Kivéve a nagyszájút. Na, nem! Rólam nem beszélhetnek így, akár ismernek, akár nem! Ránézek a lányra. Gyönyörű - állapítom meg. Hosszú, fekete haja van, tengerkék szemével kíváncsian fürkész. A karján, és a melle fölött hatalmas nagy tetkók éktelenkednek. Bátorságot gyűjtök, majd odasétálok hozzá.
- Bocsi, de valami bajod van velem? Mert akkor azt nekem kéne mondanod, és nem a haverjaidnak. - Páran felnevetnek, de én magabiztosan folytatom a beszédemet - Egyébként is, mi az, hogy "nem közénk való"?! Ha a tetkós seggfejekre gondolsz, akkor ja, ezt fantasztikusan kitaláltad. - A csaj elvigyorodik, majd megszólal:
- Úgy értem közénk, nephilimek közé.
Na, jó, ez totál őrült. Nephilimek. Ők a Cassandra Clare valamint a Becca Fitzpatrick könyvekben szerepelnek. Olyan lények, akik valami misztikus képességekkel rendelkeznek, mint például az árnyvadászok, akikre az egyik írónő is építi a történeteit, a vámpírok, a vérfarkasok, meg az ilyenek. Mindig azt kívántam, hogy bár én is démonvadász lehessek, és ne csak egyszerű mondén - az Ő szavaikkal élve. Még egy pillantást vetek a lányra. Hirtelen mellbe vág a felismerés.
Nephilim, mondén, "tetkó", késszerű izé, amit a kezükben forgatnak, fekete haj, tengerkék szem.
Azt a kurva élet! Isabelle Lightwood. A csaj totálisan úgy néz ki, ahogyan én elképzeltem a könyvek alapján. A melle feletti tetkó az egy nagy angyali erő rúna. Hát persze! Körbenézek a társaságán. Ezt nem hiszem el! A lány mellett a könyvbéli bátyja, Alec Lightwood áll. Teljesen úgy néz ki, mint a "húga", csak fiú változatban. Isabelle másik oldalán Simon áll, őt is csak a szemüvegéről ismerem fel. Mellette a vörös szörnyeteg, azaz Clary áll. Miért ilyen szép? Nem tudom megindokolni, hogy miért, de Clary-t mindig is utáltam a könyvekben. Lehet azért, mert ő a főszereplő, és Jace-ért oda meg vissza vagyok, aki tetszik neki. Az istenit, Jace!
Az egyik ház oldalának támaszkodva áll, kicsit távolabb a többiektől. Szőke haja belelóg az arcába, ami úgy tűnik, hogy egyáltalán nem zavarj a fiút. A fejét kicsit megemelve figyel engem, miközben a kezében a szeráfpengéjét forgatja.
- Oké, ezt hogy csináltátok? - kérdezem ámulva az Isabelle hasonmástól - Hogy nézhettek ki úgy, mint a Végzet ereklyéi könyvsorozat szereplői? Pláne úgy, ahogy elképzeltelek titeket?
Jace félmosolyra húzza a száját, majd Alec mellé lép.
- Talán azért, mert a képzeletedből léptünk ki - felelte lazán. Rekedtes, igazán férfias a hangja. Pont, ahogy a gondolataimban. Felnevetek.
- Csak szórakozol, ugye? Könyves szereplőkkel, akiket ráadásul bírok, nem illik viccelni egy könyvmoly előtt.
Isabelle lazán a vállamra teszi a kezét, majd halványan mosolyogva rám emeli a tekintetét. Csupa aggodalmat láttam benne.
- Nézd, lehet, hogy totál őrültnek nézel minket, de ez az igazság. Rád szállt Perigma átka, amit egyet jelent azzal, hogy olyan embereket és lényeket látsz, amiket más nem.
- Ha hinnék is neked, akkor se tartanám ezt a képességet átoknak. Az egyik kedvenc könyvsorozatom szereplői jelentek meg előttem! Akárhogy is nézem, ez inkább áldás, mint átok - mosolygok, de cseppet sem őszintén. Inkább idegességemben. Még is miről beszélnek? Nyilván csak valami színészek, akik meg akarják szívatni az Árnyvadász fanokat.
- Pedig hidd el, nagyon is az - szólal meg félénken Simon, én meg pofátlanul képen röhögöm.
- Na, jó, nektek elmentek otthonról. Én most megyek. Aztán ne felejtsétek el megerősíteni a láthatatlanná tévő rúnátokat, mert félek, eddig nem nagyon hat.
Sietve távozok közülük. A fejemben végig Jace szavai visszhangzanak. A képzeletedből léptünk ki. Nevetséges! Még is ki dől be ennek? Még ha ijesztően is hasonlítottak a könyvbeli karakterekre ezek az emberek, még akkor sem hiszem el egy szavukat se. Rád szállt Perigma átka, ami egyet jelent azzal, hogy olyan embereket és lényeket látsz, amiket más nem.
Csendben sétálok az utcán. Akaratom ellenére is megbámulok mindenkit az utcán. Hirtelen elsuhan valami a fülem mellett, majd megfordul, és mosolyogva integet felém. A felismeréstől azonnal leesett az állam. Teljesen úgy néz ki, mint Xemerius az Időtlen szerelem trilógiából.
Megőrültem. Kész, ennyi!
A hirtelen jövő pánikrohamomtól zihálva nyitom ki a házunk ajtaját. Ledobom a táskámat és a kulcsomat, majd összerogyok.
- Daniella! Jó, hogy hazaértél! - hallom meg a távolból az anyukám hangját - Már kezdtem aggódni, hogy mi tart ennyi ideig ideérni.
Közvetlenül előttem megáll. Felnézek rá. A haja össze van fogva, ruhája fölé egy kötényt vett fel. Fakanállal a kezében aggódva néz le rám - Minden rendben, Kincsem?
Feltápászkodok a padlóról, leveszem a cipőmet, majd a cuccaimat megfogva válaszolok neki.
- Persze, csak nagyon fáradt vagyok, hosszú egy nap volt a mai. - Csak megőrültem, anyu, aggodalomra semmi ok! Szépen lassan cammogva indulok el a szobám felé. Már éppen kidőltem volna, mikor anyukám kiáltására leszek figyelmes:
- Zuhanyozz le, majd gyere vacsorázni! Rántottát készítettem.
Engedelmeskedve bevonulok a fürdőbe. Lemosom a sminkemet, levetem a ruháimat, majd beállok a zuhany alá. Sokáig hagyom magamra folyatni a hideg vizet. Meglepetésemre a csuklóm már nem ég annyira az érintésétől, mint reggel. Kikecmergek a kabinból, magamra húzom a pizsimet, majd vizes hajjal sétálok ki az étkezőbe, ahol már anyu a megterített asztalnál ülve vár rám. Evés közben elmesélem neki a napomat. Természetesen kihagytam a nagy nephilimekkel való találkozásomat. Nem hiányzik az életemből, hogy ő is hülyének nézzen.
Mikor végzek, elmosom a tányéromat, majd elmegyek aludni. Már nem érdekel, hogy nincs kész a házim. Egyszerűen csak arra vágyom, hogy minél hamarabb elballaghassak abból a porfészekből, amit Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskolának neveznek, és a kiskunhalasi Károli Gáspár Református Gimnáziumban folytathassam a tanulmányaimat.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése